Brada shit

 2012.01.02. 14:18

Nem vagyunk egyedül.

 

Címkék: szar testvér brother tesó

Tools

 2011.10.06. 09:51

Avagy eszközök, melyek jól jöhetnek és a konfort érzetet segíthetik. Engedjétek meg, hogy a fajoktól hangyányit eltávolodva (de látótávban tartva) folytassuk túránkat, amit a Kibadachi©-val elkezdtünk. Az elsődleges fontossággal bíró eszközök, azaz toolok az úgynevezett „törlők”. Nyilvánvaló, hogy otthoni (vagy egyéb domesztikált) környezetben fellelhető az erre kinevezett papír tekercs, azonban az utcán, lépcsőházban, természetben (és még sorolhatnám) ezek hiánya és az ezzel vegyülő (kényszeres) kreativitás fizikálisan is testet ölt. Ebből fogunk pár példát megnézni.

-Flyer: Ha ebből van pár nálunk, az sokszor életmentő lehet, azonban jelen esetben a kevesebb néha több. Itt a flyer minőségéről beszélek, hiszen minél jobb a papír, azaz minél simább felülettel rendelkezik, annál kevésbé végzi rendeltetésszerűen munkáját, sőt! A „koszos” felület alapterülete hatványozódhat, minél simább a flyer felület, annál jobban (Csúszósság/Cm2 –Cs/cm2). Minél durvább az adott felület, annál nagyobb a higénia faktor. Sajnos előfordul gyakran, hogy a felület a háborús bombákban gazdag városligeti jégpályánál is síkosabb. Itt kell alkalmazni a rákolló technikát, azaz a papír tenyérformára hajlításával illetve tenyerünkbe helyezésével a rákollóhoz hasonló úgymond „kicsípő” mozdulatokkal jelentős fekália távolítható el.

A Tools rovatunk folytatódik.

Címkék: szar tool eszköz papír flyer

Kibadachi Street Pozitúra

 2011.09.28. 11:07

Eddig sokat beszéltünk a fajokról, nem csoda, hiszen rengeteg van. Ezért sajnos sok téma várat még magára, amiről beszélnünk illene, sőt, kell! Ezen témák egyike a szülőpozíciók. A helyes szülőpozíció megválasztása elengedhetetlenül fontos, főleg ha a szülő nem az otthon biztonságában készül teremteni! Engedjék meg nekem, hogy ismertessem az egyik legextrémebb szülőpozíciót, a Kibadachi Street pozitúrát! A pozíció feltalálója pár éve fejlesztette tökéletesre a technikát, ami megoldást jelent az eddigi veszélyes, akár sérülést okozó technikákkal szemben egy biztonságos szülésre akár az utcán is sárrészegen. A technika egyesíti az ősi karate technikáit a zseni leleményességével. Hogyan is végezzük helyesen a technikát? Első lépésben keressük egy félreeső biztonságos helyet, ami legyen egy épület hátulja, vagy esetleg egy kőfal. Fontos, hogy ha hánynunk kell, akkor még a szülés és a pozíció felvétele előtt tegyük meg, mert az később gondokat okozhat. Második lépésben álljunk háttal a falnak és toljuk le nadrágunkat, boxeralsónkat. Ezután menjünk le kibadachiba, ami egy alap állás a karatéban. A helyes kibadachi állást ezen ábrán láthatjátok: http://vckarate.com/files/Basic_info/stances/Kiba-dachi.jpg . Fontos, hogy közben hátunkkal megtámasszuk a falat, ezzel egyszerre vesszük le a súlyt lábainkról és helyet teremtünk ahhoz, hogy le ne szüljük letolt nadrágunkat! Ha helyesen felvettük a pozíciót, akkor egy kényelmes, fáradságmentes pózba kerültünk. Ekkor kezdjük meg a szülést, melyet garantálok, hogy büszke, elégedett mosollyal fogunk nyugtázni. A szülő ilyenkor úgy érzi, újra a természet körforgásának részese. Természet anya újra karjaiban tartja, mint annak idején mikor a sztyeppén törzsközösségekben kergettük a gazellákat, miután ősi kurjongatások közepette küzdöttünk meg az áhított nőstényért. Az érzést tovább erősíti, hogy a pozíció használatára általában céges bulik utáni hajnali hazamenetelkor alkoholmámoros állapotban kerül sor, ami segíti előhozni ősi, gyermeki tudatalattink legbelső vágyait, hogy "gyermekünk" részese legyen modern Chi-ként a nagyvárosi körforgásnak: kutyaszar, gyep és közterület fenntartók végtelen harcának.

Címkék: utca street karate póz pozitúra kibadachi

Akebono

 2011.09.28. 10:23

Nevét a híres sumo birkózóról kapta. Be kell ismerni, módfelett találó az elnevezés, ugyanis eme szar mérete és terjedelme irreálisan óriási, sőt! Félelmetes! Állaga laza, nem egybefüggő, könnyen szakad/törik, azonban hatalmas kiterjedése minden gyengeségét elnyomja. A mázsán felüli átlagsúllyal rendelkező „adult” emlősök (ló, szarvasmarha, stb) végtermékéhez, azaz a ganéj kupachoz hasonló Akebono jelentősen megnehezíti a gazdatest életét egészen a távozás pillanatáig, vagy akár azon túl is. A robosztus méret ugyanis rendkívüli súllyal is jár, ami a szülőt fáradságra, lomhaságra készteti. Gyakran kíséri hirtelen hangulatváltozás, megmagyarázhatatlan, szinte a semmiből előtörő depresszió. Szülése nem fájdalmas, azonban annál kimerítőbb. Vércukor szint ingadozással, vagy ritka esetekben ájulással is járhat, éppen ezért fokozottan figyeljük a Akebono távozása után testünk reakcióit. Egyes területeken a „Jabba the Hutt”  nevet viseli.

Címkék: szar kupac jabba ganaj akebono hutt somo

Chili Palmer

 2011.09.21. 14:54

A 63-ban született Johnny Cash - Ring of FIRE nóta ugrik be először, mikor az ánuszba belenyilaló csípő lángoló érzés tudatosul az életadó agytekervényeiben. Az előző nap elfogyasztott csípős élelmiszer mennyiségétől és a csipősség faktorától függ a fájdalom időtartama és intenzitása. Ki ne hallotta már a legendás „kétszer csíp” mondatot elhangzani? Épp ezért beszélünk a Chili Palmer (egyes régiókban RHCP) szar esetében egy legendás, erős harci panzer-szarról, még ha állaga esetenként lazább is. Klasszikus okozója a chili paprika.

Címkék: szar erős paprika chili csípős

A November Rain-fing

 2011.09.21. 14:01

Engedje meg a kedves olvasó, hogy eddig ismeretlen területre evezzek. A mocskos fingok családja méltatlanul eddig nem kapott különösebb figyelmet a Nagy Szarenciklopédiában, pedig kétségtelenül ide illenek, sőt! A mocskos fingok érdekes családjának egyik legismertebb képviselője a November Rain-fing. Nevét a szomorkás, nedves novemberi időjárásról kapta. Leggyakrabban vírusos has bántalmakkor teszik izgalmassá hétköznapjainkat. A hordozó ugyanis sokszor átlagos, mezei fingként kezeli, ami súlyos hiba. A November Rain ugyanis tartalmaz székletet, általában keveset, de ahhoz éppen eleget, hogy alsóneműnket és napunkat tönkretegye. Így ha vele találkozunk, mindenképpen csészébe eresszük ki, s aztán tisztításkor ne sajnáljuk használni a papírt sem. Méretre nem látványos, állaga folyékony, szinte vizes, szaga a Rémes Krémesre emlékeztet, gyakran az ő maradékaként utazik gáz expresszén a külvilágra, szülője életét színesítve. Érdekes faj, bár kényes tulajdonságai miatt nem kedvelt a szülők körében. Az arénában nem lenne hosszú életű, ezért beengedni felesleges.

Címkék: szar november eső fing fos rain

(Chocolate) Ass-creme

 2011.09.21. 14:00

AKA Csavart fagylalt. Egy nem 100%ig leemésztett világos színű szarról beszélünk, melynek állaga ugyan szilárd, de kevés tartással bír. Kinézetre leginkább a PUR-habra hasonlít. A klasszikus szar ábrázolások egyik ihlet adója, hisz ki ne ismerné a az Ass-creme csavart, piramidális, spirál szerű felépítését? Az igaz öreg iskola szarja!

Címkék: szar iskola öreg fagyi oldschool csavart

Poet

 2011.09.21. 13:59

Ritka szar. Általában a szülő nem is tud jöveteléről, vagy nem számít rá. A poet szar 3 részből tevődik össze, ami megegyezik az antik hagyomány szerinti retorikai szerkezettel, a hármas felosztással: Bevezetés - tárgyalás - befejezés. Az első rész nem számottevő apró szelvény /bevezetés/, majd hirtelen a szülő "szinte a semmiből" előtörő hatalmas vibrátorszarnak kezdi meg kihordását /tárgyalás/. A munka befejeztével az életadó hosszú perceket tölt el az immáron kitolt fekália felett, erőt gyűjtve, mikor az eddigi meglepetéseket tetézve még egy az első apró gitthez hasonló tag szökken elő a rectumból /befejezés/. A Pitagorasz közeli rokona.

Címkék: szar retorika költő három

Venom

 2011.09.21. 13:56

Hihetetlenül ritka szar, jómagam, mozgalmas életem 35 éve alatt egyszer alkottam ilyet, ergo, nem is nagyon tudom pontosan behatározni, mi kell hozzá. Gyanítom, hogy egy olyan fokú berúgás utáni állapot, amikor az ember maga is pókembernek hiszi magát és órákig képes hullarészegen nekiugrálni egy tűzfalnak, hogy megtapadjon rajta. Na de, a szarról: nagyon kellemetlen, csípős szagú, KENYÉRTÉSZTA állagú, sötét, igazi gonosz szar. Jellegzetessége, hogy különleges molekulaszerkezetéből adódóan képes megtapadni a fajansz belső falán. Nem vagyok benne biztos, de szerintem, ha tovább hagyom élni, ki is mászik belőle. A sima öblítés, legyen az akár három vagy négy, nem viszi le. Sőt, ha wc-kefével esünk neki, készüljünk rá, hogy a művelet végeztével izomláz fog minket gyötörni. Ahogy mondtam, rosszindulatú, ősi gonosz szar ez, nem ajánlom senkinek, viszont, ritkasága miatt a legvédettebb.

Címkék: szar kenyér tészta ragad tapadós

The worm

 2011.09.21. 13:54

Elképesztően hosszú, esetenként a 60 cm-t is meghaladó, puha állagú, mégis egyben távozó, mélybarna kaki. Nevét a Dűne című film híres homokférgeiről kapta, mivel egyrészt a film kockáit látjuk peregni, ahogy a hosszú féreg eltűnik az öblítés hullámaiban, másrészt a szar szaga jellegzetes, fűszeres, ahogy filmbéli hasonmása is fűszert "szart". Egyébiránt kellemes érzés, nem kell sok wc papírt használni utána, elég ritka, de nem védett szarfajta.

Címkék: szar worm hosszú hernyó hosszúkás

Shotgun shot

 2011.09.21. 13:53

Más néven a sörétes. Szerencsétlen véletlen folytán alakul ki ez a gáz - sűrű anyag tartalom elegy. Minden esetben fosásnál jelentkezik. Akkor beszélhetünk S-Shot-ról, amikor a kijárathoz pozícionált folyékony fekália mögé nagy mennyiségű gáz szorul, úgymond sürgetve az elegy távozását. Távozásnál a távozó anyag halmazállapot változásánál kiszámíthatatlan koszos helyzeteket és hangos zajt produkál, nagy erővel szétszórván a fos utolsóként távozó részét.

Címkék: szar puska gun lövés shot sörétes

Indián

 2011.04.07. 15:31

A legritkább szarfajta! Szinte bármelyik kasztba tartozhat, színe, szaga állaga sokféle lehet. Az egyetlen csak rá vonatkozó tulajdonság, hogy nem hagy nyomot maga után(innen a neve), se a csészén, se a papíron! Ritka, viszont mindig felejthetetlen élményt nyújt, gyakori elnevezése még a "Lucky Shit".

Címkék: szar indián shit lucky

Pixel

 2011.03.22. 09:01

Rendkívül apró bogyóka szar, azaz a kecskeszarok családjába tartozik. Méretre igen kicsi, mondhatni borsó nagyságú maximálisan leemésztett szar. Előfordulása gyér táplálkozással eltelt napot követő 24 - 72 óra. Szülése, szaga, színe átlagos.

Címkék: szar pixel bogyó

Mona LiSAR

 2011.03.22. 09:01

Neve is, mint maga az élmény, a tökéletességet jelenti. Ahogy kinyomod, gyermekkorod legszebb évei jutnak eszedbe, játék a kispajtásaiddal, a nagymama kredencéről elcsent lekvár. Külleme mélybarna, vetekszik a legfinomabb cseh barna sör színével, állagra kemény, ámde mégis lágyan, szinte észrevétlenül csusszan ki. Nem nagy, nem kicsi, tökéletes. Külön ismertetője és előnye, hogy gazdaságos, mivel utána maximum két wc-papír kockával oly szárazra törölheti az ember az ülepét, mint a Góbi-sivatag. Ez után még egy fél óráig eufórikus boldogság lesz úrrá az emberen.

/Köszönjük társszarászunk, Pít közreműködését eme kasztban/

Címkék: szar lisa mona

Abort

 2011.03.22. 08:48

Más nevén embrió. Rendkívül kicsi nyálkás kültakaróval rendelkező szilárd halmazállapotú amorf szar. Leginkább egy 4 cm-es kövér göcsörtös ágra hasonlít az alakja. Rendre vérrel együtt születik, szaga elviselhetetlen. Kihordásánál rengeteg, általában hangtalan gáz szabadul fel. Neve eredete nem szorul magyarázatra..

Címkék: szar abort retry

Brave Dog

 2011.03.17. 12:19

E szarfaj esetében tulajdonképpen egy szikla szilárd szar tömbről/szar rögről beszélünk. Mozgása rendkívül lomha és minden esetben gáz kíséri. Nevét a születésénél elhangzó elfojtott kutyanyüszítés szerű szellentés hangjáról kapta.

Címkék: szar kutya dog nyüszít brave

Deep Purple

 2011.03.17. 12:18

Magas festékanyag tartalmú mély lila színű szar. A szín okozója sok minden lehet, mint lila káposzta, vörös hagyma, vörös bor, vagy ezek kombinációja. A festéket tartalmazó élelmiszer, vagy ital elfogyasztása mindig nagymértékű és a festék nélküli "kísérő" táplálék mennyisége általában kevés. Ezért is beszélünk a Deep purple-nél egy laza szerkezetű szarról.

Címkék: szar deep színes purple lila

Dór oszlop

 2011.03.17. 12:17

Az ókori görög építészet legszigorúbb, legpuritánabb módon kialakított oszlopa, amely lábazat nélkül áll az alapzaton. Innen a név. Hatalmas hegyes szar, állaga gyémánt kemény! Kihordása pokoli fájdalommal jár, ezért gyakran az életadó test a fekália visszahúzására kényszerül. Bélcsavarodás veszély!

Címkék: szar görög gyémánt dór oslop

Thor Kalapácsa

 2011.03.17. 12:16

A találó név átlagon felüli mennyiségű szart takar. A skandináv-germán mitológiából vett eszköz hasonlítható leginkább az alakjához. Az ürítés első folyamatában hatalmas adag fekália hagyja el a testet, kupacot formálva a szülő alatt, ekkor azonban nincs vége a folyamatnak, ugyanis a kupacra egy nyélhez hasonló vibrátorszar heveredik rá az ürítés záró fázisában. Mindkét fázis önálló szarnak is megállná a helyét.

Címkék: szar kalapács mítosz thor

Fekete Gyöngy

 2011.03.03. 09:37

Másnapos félfos kategóriába sorolható állag szerint. 90% teljesen folyékony kakaó szerű massza, a fennmaradó 10%-ot viszont borsó nagyságú szilárd sötét bogyók alkotják, beleépülve a masszába. Néha AK-47 -re hasonló tulajdonságokat produkál, de lényegesen szelídebb, kiszámíthatóbb szar az előbb említettnél.

Címkék: szar fekete másnap fos gyöngy

Fullánk

 2011.03.03. 09:36

Állaga igen kemény, szaga jelentéktelen. Méretre igen kicsi szar, de kihordás rendkívül nehéz. Alakja egy skorpió fullánkjához hasonlít leginkább, ezért is nehéz a világrahozatala: Mikor a hegy már kint van, a szar mozgása megáll és a nyomás szüneteltetésével (pihenő) az egész szar visszacsúszik. Nehéz munka, igaz kihívás!

Címkék: szar tüske fullánk bökő

Pitagorasz

 2011.03.03. 09:35

A Gauss egyik rokona. Ebből eredően állaga, színe bármilyen lehet, az alakja/formája viszont rendhagyó. Minden esetben 3 darab szarról beszélünk. Az első kettő világrahozatala után a szarási folyamat lezártnak látszik (az első 2 szar mérete kicsi, vagy közepes). Pár másodperc elteltével azonban egy hatalmas vibrátorszarnak ad életet az alany. Eme gigászi fekália hosszának négyzete rendszerint megegyezik az első két kisebb szar hosszának négyzetösszegével. Innen a név.

Címkék: szar matek matematika három pitagorasz

Totem Oszlop

 2011.03.03. 09:35

Az első, amit érez az ember, hogy kurvasok szar hagyta el a szervezetét. Születése nem fájdalmas, viszont rendkívül kellemetlen érzés, mintha az egész belső szervünket akarná valaki lassú mozdulattal kihúzni. Nagyon sok szar! Nem hengeres alakú, inkább oszlop szerű kupac, több fajta szarból tevődik össze (a totem oszlopokhoz hasonlóan). Pl Alsó szelvény világos ( Szárnyas) 2. szelvény sötét ( marha, vagy sertés), felső szelvény feketés ( bor ), legfelső, azaz a legkisebb rész, más néven a "sapka" halovány sárgás ( hazafelé 1 sajtburger a mekiben). Nem hibrid faj, mint a Kaméleon! Karácsonyi falásorgia, vagy hosszas ürítéstelenség eredménye is lehet.( Szánjunk időt a szarásra barátaim.)

Címkék: szar oszlop totem többféle

Bruce Lee

 2011.02.22. 12:25

AKA a Sárkány csókja: a bogyóka egyik alfaja. Színre, állagra szinte teljesen u.a. mint a bogyóka, ám de szaga, az főleg méretéhez képest meglepően erős, letaglózó, mint névadójának híres, hírhedt 2 incses ütése.(ill. köztudott hogy Bruce Lee is kis növésű, szikárka ember volt, pokoli erővel) Szülése a bogyóka szarokhoz hasonlóan pokoli fájdalommal jár, bár szaga miatt ezt érdemes az arénába beengedni, nem ritkán sikerekre is számíthatunk tőle! Viszonylag gyakori szar, ne féljünk használni. Hajrá!

Címkék: szar lee bruce sárkány csókja

AK-47

 2011.02.22. 12:25

AKA a "pepitafos". Másnapos folyékony halmazállapotú széklet. Romlott tej aromára hasonló szagforrásokat hordoz magában. Minden esetben hatalmas - a nyílás fosadék miatti nedvessége miatt - recsegő menydörgés szerű szellentések kísérik. A fos és a fing a végbélben felváltva, egymást követve helyezkednek el, így minden kis adag fosat hatalmas szellentés lökettel lövell ki a fajanszba, többszöri egymás utáni sorozatban ismételve ezt, innen kapván "sorozatlövő " nevét. Rendkívül nagy zajjal és bűzzel jár. Az „Aghata” szarok közeli rokona.

Címkék: szar puska fegyver fos ak 47

süti beállítások módosítása